RÓLUNK

Kik vagyunk mi?

A Liliom Produkciót, a hazai színházi és filmes életben is ismert színésznő, Tallós Rita hozta létre, (Menopauza, Anyád kínja, Apád Füle, Naptárlányok, sikerdarabok rendezője) annak érdekében, hogy Magyarországon egyedülálló módon, olyan női színházi struktúrát teremtsen, amelynek a mottója:

„Nők, nőkről, nem csak nőknek!”

A Produkció kitűzött célja, hogy olyan minőségi szórakoztató színházi előadásokat hozzanak létre, amelyek különböző perspektívából mutatják be a női lélek rejtelmeit.

Liliom Produkció, színház, rendezvény, nők, tallós Rita

Tallós Rita

Színészcsaládból származom, mióta az eszemet tudom, színpadra vágytam. Fiatalkori sikereimet, - Kovácsi János: Cha-cha-cha- jának női főszerepét, Elizát a Pygmalion-ban, a Vágy villamosa Stelláját, a Háború és béke Natasáját, Schiller Stuart Máriáját - talán inkább a külsőmnek köszönhettem, bár – legszebb főiskolai emlékem - Gáti József az első osztályba küldte a negyedikeseket, tanuljanak verset mondani, Tallós Ritától. A versmondás tudományát apámtól, Tallós Endrétől örökölhettem.

A kezdeti sikereket a diploma megszerzése után nehéz vidéki évek követték. Játszottam Kecskeméten, Zalaegerszegen, Székesfehérvárott, külvárosi színházakban és művelődési házakban, Pesten és vidéken. Amit, és amikor lehetett, kisebb-nagyobb szerepeket, mikor mi jött, nem kényeztettek el, így nem lehettem finnyás. Eközben elvégeztem az Iparművészeti Egyetemet, kísérleteztem ilyen-olyan vállalkozásokkal, megszültem és felneveltem a gyerekeimet. Zajos sikert az elmúlt években a bulvár: a Jóban rosszban televíziós sorozat hozott. Nem röstellem, a televíziózás szakmám fontos ága, de nehezebb volt beletanulni, mint hittem. Színésznőnek fontos a siker, szinte bármi áron. Nekem egy a fontosabb mindmáig, a színház.
2013-ban Bach Szilviával az általa írt kétszemélyes tragikomédiát játszottam, ami egy mellrákos színésznőről szól – a premier után két héttel kaptam én is a hasonló diagnózist…A kemoterápia alatt is játszottam a szerepet, paróka nélkül…beépítve az igazi rákot az előadásba...kijátszottam magamból a betegséget.

Az elmúlt években több darabot is rendeztem pozitív visszhangokkal, de áttörő sikert az általam szerkesztett és rendezett Anyád kínja, majd a Naptárlányok és a Menopauza című darabok hoztak. Előadásaimat több fesztiválra és vendégjátékra is meghívták és hívják folyamatosan. Ma öt sikeres rendezésem fut töretlenül, teltházzal Budapesten és egy vidéken.
Majd tavaly újra hívtak egy TV sorozatba, a Mintaapákba, amit örömmel vállaltam. Így most színésznőkènt is dolgozom.

Aki dudás akar lenni… írhatnék a tréningeimről, oktatásról, színészetről...
… sokat tanultam az elmúlt harminc évben. Mesterséget, alázatot.
Mindig dolgoznom kell...most főképpen rendezek,- ami évek óta a legfontosabb része az életemnek.

Boulevard rendező vagyok. Nekem a színész és a néző egyformán fontos. Hiszen mindkettőnek szeretni és élvezni kell a játékot, másképp minek…
Az elmúlt hat év munkáiból kiderült, hogy biztonsággal megérzem, miből lesz sikerprodukció.
Ezért alapítottuk meg a Liliom Produkció Női Színházát.

A Liliom Produkció  és a New Season Produkciós Iroda együttműködése 2021. októberétől lehetővé tette, hogy a nézők országszerte megismerjék a brandet és találkozzanak az előadásokkal.

A New Season Produkciós Iroda, vezetője Timár Krisztina kommunikációs-média szakemberként, több évtizedes sales és menedzseri tapasztaltokkal, (több száz nagyprodukció szervezése, pl. Experidance előadások, 100 Tagú Cigányzenekar koncertek, TBG Production előadások, Varidance Táncegyüttes előadások, Veres 1 Színház előadásai,  kommunikációs, offline és online marketing, Ram Színház by Freelusion, keszthelyi Festetics-kastély, Omega Naplemente Emlékkoncert tapasztalatokkal a háta mögött kizárólagos együttműködésben szervezi a Liliom Produkció előadások helyszíneit, marketing és pr kommunikációját.

Timár Krisztina

A New Season Produkciós Iroda, vezetője Timár Krisztina kommunikációs-média szakemberként, több évtizedes sales és menedzseri tapasztaltokkal, (több száz nagyprodukció szervezése, pl. Experidance előadások, 100 Tagú Cigányzenekar koncertek, TBG Production előadások, Varidance Táncegyüttes előadások, Veres 1 Színház előadásai, kommunikációs, offline és online marketing, Ram Színház by Freelusion, keszthelyi Festetics-kastély, Omega Naplemente Emlékkoncert tapasztalatokkal a háta mögött kizárólagos együttműködésben szervezi a Liliom Produkció előadások helyszíneit, marketing és pr kommunikációját.
ELŐADÁSOK

Legújabb darabunk a Hőhullám

Hőhullám

Zenés vígjáték

Abigel T. Moore:

Dámák a pakliban

Vígjáték

Závada Péter, Ürmös Zsolt és a Liliom Produkció:

Anyám az őrületbe kerget

Sue Fabisch:

Anyatigrisek

A koncert musical.

Csík Csaba:

Öreglányok

Komédia

Műsornaptár

Támogató partnereink

KAPCSOLAT

Kérdése van?

Vegye fel velünk a kapcsolatot az elérhetőségeinken.

AJÁNLATKÉRÉS / ELŐADÁS MEGRENDELÉSE:

New Season Produkciós Iroda
Timár Krisztina
hello@newseason.hu
+36 20 353 0555